könyvelés 17. kerület
könyvelés 17. kerületben
könyvelés 17. kerület, XVII. kerület
 

Cégkapu regisztráció – új kötelezettség a cégek képviselői részére


A Cégkapu egy elektronikus tárhely, mely 2018. január 1-től a cégek hivatalos elérhetősége lesz, a regisztráció minden érintett számára kötelező.





2018-as adótörvényekre vonatkozó módosítások


Elfogadta az Országgyűlés a 2018-as adótörvényekre vonatkozó, sok kis változást, adócsökkentést is tartalmazó módosításokat. 





Kötelező online számlázás 2018-tól


Az NGM egy évvel meghosszabbította a határidőt, azaz 2018. július 1-től lesz csak kötelező a számlázó programok összekapcsolása a NAV rendszerével.





Cafeteria változások 2017-ben


Az Országgyűlés elfogadta a 2017-re vonatkozó új cafeteria szabályokat. Jövőre az alábbi szabályok szerint tervezhetjük a juttatásokat.





Változtak a behajtási költségátalány szabályai


A behajtási költségátalányról új törvény került kihirdetésre 2016.03.23-án, mely a követő naptól már hatályos is, azaz alkalmazandó, ezzel együtt pedig a Ptk. és annak végrehajtási rendeletének ide vonatkozó részei hatályukat vesztették. 





Bővül az online pénztárgépet használók köre már 2016. szeptemberétől


Kihirdetésre került az online pénztárgépek használatára kötelezett vállalkozások körének bővítését tartalmazó jogszabály, a Magyar Közlöny 42. számában pedig már ki is hirdették a módosító rendeletet.





Számlázó programokkal szembeni követelmények változása 2016. január 1-jétől


2016. január 1-től hozzáférést kell biztosítani a NAV számára a számlázóprogramok adatbázisához,





Módosul a személyi jövedelemadóról szóló törvény 2016-tól


Január 1.-től 16 százalékról 15 százalékra csökken a személyi jövedelemadó (szja) mértéke és ezzel összefüggésben a családi adókedvezmény is változik.





Új szociális hozzájárulási adó kedvezmény


Az Országgyűlés elfogadta a szociális hozzájárulási (szocho) adót érintő újabb módosítását, kibővítve ezzel a munkavállalók után érvényesíthető adókedvezmények körét.





2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarend


Megjelent a nemzetgazdasági miniszteri rendelet a 2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről.





Számlázó program bejelentése


Aki számlázó programot használ, és 2014. október 1. után is szeretné használni, akkor ezt az igényét 2014. november 15-ig be kell jelentenie a NAV-hoz.





Megvan a végső határidő az online pénztárgépek bevezetésére


A NAV honlapján közzétett információk alapján a hagyományos pénztárgépek 2014. augusztus 31-ét követően már nem üzemeltethetőek.





Adóbevallás határidő


Elindult az adóbevallási szezon, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal májusig szja-bevallások millióit várja.





Online pénztárgépek célirányos ellenőrzése


A NAV célirányos ellenőrzést indít azoknál a vállalkozásoknál, amelyek nem teljesítették az átállás érdekében előírt kötelezettségeiket.





Családi adókedvezmény kiterjesztése 2014-ben


 A legjelentősebb változás azokat a szülőket érinti, akik eddig a személyi jövedelemadóban azért nem tudták teljes mértékben érvényesíteni a családi kedvezményüket, mert az összevont adóalapjukból nem tudták azt levonni.





Kft. törzstőke emelés


Két év haladékot kapnak a korlátolt felelősségű társaságok törzstőkéjük hárommillió forintra emelésére, ám sokaknál ez már jövőre aktuális lesz.





100 ezer forint feletti minimálbér 2014-ben


2014-ben 101.500 forint lesz a minimálbér és 118.000 forint a szakmunkás bérminimum a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán született megállapodás alapján.





Cafeteria, béren kívüli juttatások változásai 2014-től


Az Országgyűlés november 18-án elfogadta az adótörvények módosítását, melyek 2014. január 1-től lesznek hatályosak.





A munkabérre, távolléti díjra vonatkozó változások augusztus 1-jétől


A módosítást elsősorban a távolléti díj számítására vonatkozó rendelkezések többféle értelmezése, illetve ennek kapcsán kibontakozott szakmai vita indokolta.





Támogatás a pénztárgépek cseréjéhez


Pénztárgépenként 50.000 Ft-ig igényelhetnek támogatást a pénztárgép üzemeltetők az online kapcsolatra képes pénztárgépek beszerzésükhez.





Call Now Button

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha folytatod a böngészést változatlan beállításokkal, azzal elfogadod a sütik további használatát ezen weboldalon. További információért kérjük olvassa el Adatvédelmi Tájékoztatónkat a cookie-k használatáról. ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás