Cégkapu regisztráció – új kötelezettség a cégek képviselői részére

A Cégkapu egy elektronikus tárhely, mely 2018. január 1-től a cégek hivatalos elérhetősége lesz, a regisztráció minden érintett számára kötelező.

Be kell jelenteniük az elektronikus kapcsolattartásra szolgáló hivatalos elérhetőségüket azoknak a gazdálkodó szervezeteknek, amelyek 2017. január 1-jén már működtek. A törvényben előírt biztonságos kézbesítési szolgáltatási címet a gazdálkodó szervezetek számára a jövőben a cégkapu biztosítja, ami tulajdonképpen egy elektronikus tárhely, tehát a cégjegyzékben bejegyzett e-mail cím nem elegendő, az nem helyettesíti a bejelentési kötelezettséget.

Az egyéni vállalkozók továbbra is az ügyfélkapu szolgáltatással jogosultak az elektronikus kapcsolattartásra, így a regisztrációs kötelezettség ezt a kört nem érinti.

A cégkapu használatával a cég minden érdekeltje egy helyen férhet hozzá a szervezet hivatalos levelezéséhez, úgy, hogy a szervezetnek közben lehetősége van a tárhelyre érkező küldemények elérhetőségét jogosultsághoz kötni. Így adott küldemények csak adott személyek számára válnak elérhetővé.

Július 1-től van mód arra, hogy elektronikusan, a cégek képviselői regisztráljanak a cegkapu.gov.hu oldalon. Az online regisztrációhoz a képviselőnek ügyfélkapus regisztrációval kell rendelkeznie, tehát abban az esetben lehetséges így regisztrálni ha maga a cégképviselő saját nevében végzi a regisztrációt.

Abban az esetben, ha valakinek megszűnik a képviseleti jogosultsága, a gazdálkodó szervezetnek 5 munkanapon belül, az új megbízott bejelentésével együtt erről információt kell szolgáltatnia.

A Cégkapu élesedése után, 2018. január 1-től a Perkapu funkció az „ebev” rendszerében  megszűnik, a cégek peres ügyeinek intézése itt zajlik majd. Az adatok, iratok áthelyezése 2017. decemberében elkezdődik.

A Cégkapu rendszerében várhatóan 2017. november 1-től kialakítják az alábbi szerepköröket:

  • képviselők: (egy cégtől csak egy képviselő regisztrálhat)
  • megbízott: 1 fő lehet, akit a regisztrált képviselő hatalmaz meg. Jogköre szerint Cégkapu ügyintézőket jelölhet ki
  • cégkapu ügyintéző: több személy lehet. Csak néhány jogosultsággal fog rendelkezni

A Cégkapuhoz szorosan kötődő rendszer, a Rendelkezési Nyilvántartás, mely ügyfél rendelkezéseit, meghatalmazásait tartja nyilván.

A Rendelkezési Nyilvántartást jelenleg csak természetes személyek (magánszemélyek) érhetik el, de várhatóan már 2017. novemberétől a szervezetek számára is elérhető lesz.

A Rendelkezési Nyilvántartás elérhetősége az alábbi címen lehetséges:

http://www.kekkh.gov.hu/rendelkezes/

 2017. december 1-jén indul a regisztrációval igényelt tárhely szolgáltatás.

2018 január 1-jétől azok a gazdálkodó szervezetek, amelyek nem regisztráltak és a jogszabályban előírt hivatalos elérhetőséggel nem rendelkeznek, szankciókra számíthatnak.



Call Now Button

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha folytatod a böngészést változatlan beállításokkal, azzal elfogadod a sütik további használatát ezen weboldalon. További információért kérjük olvassa el Adatvédelmi Tájékoztatónkat a cookie-k használatáról. ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás