Cafeteria, béren kívüli juttatások változásai 2014-től

Az Országgyűlés november 18-án elfogadta az adótörvények módosítását, melyek 2014. január 1-től lesznek hatályosak.  Változások a dolgozói juttatások szabályozásában 2014-től:

1. Az utalvány

2014. január 1-jétől az utalványok csak akkor felelnek meg a szabályoknak, ha azok – a magánszemélynek ki nem osztott utalványok visszaváltása kivételével – nem visszaválthatók. Eszerint a törvény továbbra is engedélyezi a munkavállalóknak, magánszemélyeknek ki nem osztott utalványok munkáltató általi visszaváltását a kibocsátónál.

2. Sportrendezvény

A sportrendezvényre szóló belépőjegy, bérlet juttatása korlátlan értékben lesz adómentes, amennyiben az adott sportrendezvény a sportról szóló törvény hatálya alá tartozik. A sporttörvény alapján sportrendezvénynek minősül a sportszervezet vagy sportszövetség által versenyrendszerben vagy azon kívül, résztvevők jelenlétében megtartott verseny, mérkőzés.

3. Lakáscélú munkáltatói támogatás

A legnagyobb várakozást vélhetően a lakáscélú munkáltatói támogatás adómentességének új lehetősége váltja ki. Az új rendelkezés szerint az adómentes támogatás felhasználható hitelintézettől felvett hitel visszafizetéséhez, törlesztéséhez is. A juttatás új formájának alkalmazása azonban nem minden hitelszerződés esetében jelent megoldást. A lakáscélú munkáltatói támogatás esetén mindenképpen érdemes az összes, a jogszabályok által támasztott követelményt alaposan szemügyre venni. A támogatás csak hitelintézet vagy a kincstár útján juttatható, és a lakás vételárának 30 százalékáig, de legfeljebb 5 millió forint összegig terjedhet a folyósítás évét megelőző négy évben ily módon folyósított összegekkel együtt. A támogatás igénybevételéhez szükséges a hitelintézettel fennálló hitelszerződés, továbbá az összeg felhasználását, a hitel törlesztését igazoló okirat. Az adómentesség csak abban az esetben áll fenn, ha a lakás nem haladja meg a lakáscélú állami támogatásokról szóló kormányrendeletben meghatározott méltányolható lakásigényt. Ez utóbbi feltétel teljesítése távolról sem egyszerű, ebben a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet lesz a segítségünkre.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100012.KOR

 

Kedvező adózású juttatások 2014-ben – áttekintés

Juttatás   fajta
Törvény által meghatározott maximum
Egészségpénztár
Havonta együtt a minimálbér 30 százaléka
Önsegélyező pénztár
Helyi bérlet támogatása
Bérlet értéke
Erzsébet   utalvány
8.000 Ft/hó
Iskolakezdési   támogatás
Gyermekenként a minimálbér 30 százaléka
Széchenyi Pihenő Kártya
150.000 Ft/év
– vendéglátás alszámla
Széchenyi   Pihenő Kártya
75.000 Ft/év
– szabadidő alszámla
Széchenyi   Pihenő Kártya
225.000 Ft/év
– szállás alszámla
Önkéntes   nyugdíjpénztár
Havonta a minimálbér   50 százaléka
Munkahelyi   étkezés támogatása
12.500 Ft/hó
Sporteseményre szóló jegy
nincs korlátozva
Kulturális belépő
50.000 Ft/év adómentes
Lakáscélú hitel támogatás
adómentes a feltételek teljesülése esetén



Call Now Button

Az oldal sütiket használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Ha folytatod a böngészést változatlan beállításokkal, azzal elfogadod a sütik további használatát ezen weboldalon. További információért kérjük olvassa el Adatvédelmi Tájékoztatónkat a cookie-k használatáról. ADATVÉDELMI TÁJÉKOZTATÓ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás